Hungarian (formal)English (United Kingdom)
  • Bootcamp
  • Bootcamp
  • Bootcamp
  • Bootcamp
Karitatív programok
Csapatépítés a karitativitás jegyében

Magyarországon egyre több cég, multinacionális vállalat látja kiemelten fontosnak azt a fajta társadalmi szerepvállalást, melyben különböző adományokkal segítik az arra rászorulókat. A felajánlások leggyakrabban pénzbeli segítségnyújtást jelentenek. Mi ennél többet szeretnénk: építeni, festeni, összerakni, munkánkkal hozzájárulni az adás öröméhez. Ez a fajta megoldás lehetőséget teremt arra, hogy a felajánlás valóban megérkezzen, a rászorulók valóban azt kapják, amire szükségük van. Mindeközben fejlődik a résztvevők közötti belső kommunikáció és együttműködés, a közösen átélt „adás élmény” révén erősödik a csapatszellem.

A Bootcamp Kft. a karitatív csapatépítő tréningek úttörője Magyarországon. Immár hetedik éve szervezünk sikeresen saját ötleteink alapján kidolgozott karitatív programokat, melyek különböző területekhez: környezetvédelmhez, fogyatékkal élők, ill. gyermekek támogatásához kapcslódnak. Közreműködésünkkel partnereink 28 településen építettek játszóteret, 15 óvodában és iskolában újították fel a kertet, több mint 20 egészségügyi és oktatási intézmény részére szereltek össze bútorokat, gyermekjátékokat, madárodúkat készítettek, hódmegfigyelőt építettek, tanösvényeket és erdei iskolákat újítottak fel.

Fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők láthassák a „mosolyt”, melyet tetteikért cserébe kapnak, közösen átélhessék az örömöt, melynek ők a forrásai. A munkavégzést követő kellemes, jó érzés akár hónapokig, sőt évekig is kitarthat, hisz sok esetben a játszóteret vagy hódmegfigyelőt építő anyukák-apukák visszatérnek a program helyszínére saját gyermekeikkel büszkén mutatván: ezt én építettem!